Az uniós fejlesztések ügye az elmúlt hetekben politikai slágertémává vált az után, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elkövetkező, a választások idejéig tartó kormányzati időszak egyik leghangsúlyosabb céljának az uniós források minél hatékonyabb fölhasználását jelölte meg. Reméljük, hogy a kormányátalakítás elősegíti az uniós források felhasználását. A kormányfő – igen helyesen – gyorsítást akar, és azt, hogy minél több anyagi eszköz álljon a pályázati lehetőségekből adódó pénzekkel a magyar gazdaság rendelkezésére. Csak remélni lehet, hogy ez a kormányzati akarat igen erős, és nem jött túlzottan későn.

Korábban többször írtam arról, hogy rosszul funkcionál a mi pályázati rendszerünk, és ez kerékkötőjévé vált a patrióta gazdaság kialakulásának. Mérnökszemmel jó véleményem volt az Új Széchenyi Tervről. (ÚSZT) Amikor meghirdették, élénk szakmai érdeklődés övezte a kormány gazdaságfejlesztési tervet a nemzeti megújhodás programja keretében. Az ÚSZT kitörési pontokat fogalmazott meg, és – akkor legalábbis úgy látszott, hogy – rendszerbe foglalja a célokat és a forrásokat. A kormány erőfeszítései polgár- és vállalkozóbarát gazdasági klíma kialakítására irányulnak, melynek névjegye a patrióta gazdaságpolitika volt. Akkor azt írtam, hogy a magyar mérnöktársadalom európai szinten is alkalmas tudáskapacitása a nemzetgazdaság rendelkezésére áll. A patrióta szemlélet megizmosodása érdekében azonban a hazai kis- és közepes vállalkozások (KKV-k) helyzetét, köztük a többnyire mikro-vállalkozásként működő mérnökirodák piaci esélyeit is javítani kell, mert csak így lehetnek versenyképesek, és csak így végezhetnek optimális munkát. Jó alap lehet ehhez, hogy az ÚSZT a rendelkezésre álló források, ezen belül az Uniós lehetőségek hatékony felhasználására törekszik, és ésszerűsíti a közbeszerzések és a beruházások engedélyezési eljárásait, ezekkel pedig, úgy véltem, felgyorsíthatók a műszaki előkészítési, tervezési és kivitelezési folyamatok. Tudott dolog, hogy a nemzetgazdasági beruházások megvalósíthatóságát alapvetően befolyásolja a közbeszerzési eljárás rugalmassága, átláthatósága.

Amióta csak tagjaivá váltunk az Európai Uniónak, az összeurópai források fölhasználásával bajok vannak, pedig ennek korántsem kellene így lennie: az uniós pénzeknek ugyanis a nemzetgazdaságban kellene hasznosulniuk, és ez elemi érdeke mindnyájuknak, mert a gazdaság többletforrásait ez jelenti. Jól és okosan kellene ezzel a nagy fölhajtóerővel, motivációs tényezővel, és nem utolsósorban hatalmas pénzösszegekkel gazdálkodni. Mert az oda nem figyelés, a hanyag munka, és a késlekedés árát nekünk kell majd közösen megfizetni.

Már 2007-ben azt jeleztem a frissen megalakult pályázati monitoring-bizottság tagjaként, hogy minden uniós pályázatnak, kiírásnak csak egy célja lehet: az ország érdekeinek szem előtt tartása. Minden pályáztatás fókuszában a közérdeknek kell állnia. Ez vonatkozik a megvalósítandó tervekre, és arra az összetett folyamatra is, amely az uniós projektek előkészítési gyakorlatát, végrehajtását, az abban közreműködő intézményrendszert, valamint az irányítási hatóságokat, a regionális operatív bizottságokat illeti.

Ez számomra, és a magyar mérnökség számára akkor is, azóta is evidencia.

Egy esztendővel később, 2008-ban, a kezdeti hibákat, gyermekbetegségeket látva arra mutattam rá, hogy az Új Magyarország Terv forrásainak felhasználását a mérnöki tevékenység oldaláról fel kell gyorsítani. Azzal érveltem, hogy kevés az engedéllyel és kivitelezhető tervvel rendelkező beruházás, ez pedig késlelteti az elnyert pénzek felhasználását, illetve az uniós pénzek lehívását. Azt javasoltam – más uniós tagországok gyakorlata alapján –, hogy készüljön minél több kiviteli terv, hogy pályázati kiírás esetén legyen mivel indulni, továbbá, hogy sikeres pályázat esetén késlekedés nélkül indítani lehessen a beruházást. Kamarai számítások szerint a kiviteli tervek előzetes elkészítése anyagilag is megtérülne, hiszen a nyertes pályázó a meglevő tervet önerőként tudná felmutatni, a kiíró szervezet számára pedig a meghirdetendő keret tervezésében tudna segítséget nyújtani. Azt is többször jeleztem, hogy a magyar mérnöki kapacitás a nemzetgazdaság rendelkezésére áll nemzetközileg is megbecsült múltjával, és mai, érett tapasztalataival. Azt szeretnénk, hogy a magyar mérnökök racionális gondolkodása, alkotóképessége az egész társadalom számára hasznosuljon.

Amikor 2010 nyarán az Orbán-kormány megalakult, új időszámítást javasoltam az uniós pénzek fölhasználásában, mert mindannyian láttuk, hogy hová vezetett 2010 előtt az állami és uniós források pazarló, koncepciótlan felhasználása. Épültek a városok belső magjainak díszburkolatai, és épültek azok a beruházások, amelyek fönntartásához a későbbiekben nem maradt pénze az önkormányzatoknak. Ezek pazarló beruházásoknak bizonyultak, parciális politikai érdekeket szolgáltak, és egy-egy – azóta feledésbe merült – helyi politikus nagy lobbi-erejét mutatták, többnyire.

Aztán azt is látni kell, hogy hová vezetett az önkormányzatok dilettáns, műszaki kontroll nélküli fejlesztési politikája, a riasztó méreteket öltött korrupció, a közbeszerzési eljárások elhibázott gyakorlata, és mit jelentett a gazdaságra nézve az állam által generált, döbbenetes összegű lánctartozások jelensége, vagy a válság nyomán leginkább érintett honi építőipar szinte teljes leállása. Akkor azt írtam, bízom abban, hogy a hibás, hiányos ismereteken alapuló szemléleten végre túllépünk.

Ez sajnos nem így történt.

A zavarokat szinte ugyanazok az elemek okozzák: legfőképpen az, hogy a projektek továbbra sincsenek megfelelően előkészítve, aztán szembeötlő a stratégiai gondolkodás és tervezés hiánya, az elhúzódó projekteket sújtó változó (és többnyire követhetetlen) szabályrendszer. Olyan érzése támad az embernek, mintha szánt szándékkal magunk alatt vágnánk a fát.

Abban is előrelépést reméltünk, hogy a mérnöki munka fölértékelődik, és a tervezéstől a kivitelezésig a fejéről a talpára áll a rendszer. Mert a reálgazdaság fontos területe a tervezés, a jó előkészítés, a szakértés, a létesítmények kivitelezése, a műszaki ellenőrzés, az üzemeltetés – és ezek alapvetően mérnöki munkák; az uniós forrásokból megvalósítható, és az ezekkel összefüggő beruházások jelentős hányada is mérnöki munkát igényel.

Napjainkra azonban sok mérnökcég sodródott a teljes ellehetetlenülés szélére a „nemfizetés” miatt. Sokan elbocsátják dolgozóikat, menekülnek egykor megélhetést és elismerést biztosító hivatásukból. Külföldiek vásárolják fel a tervező mérnökirodákat, melyek negligálják, de legalábbis nem képviselik a magyar érdekeket, nem érvényesül a patrióta szemlélet, gondolkodás. Nem engedhetjük meg, hogy hazánk érdekét fölülírják a különféle lobbi csoportok parciális érdekei. Ne feledjük, hogy a befektetői mohóság szinte helyrehozhatatlan hibákat okozott településeinken.

Ezt a luxust nem engedheti meg Magyarország! Első a közérdek kell, hogy legyen!

Azt is láttuk, hogy milyen következményekkel jár, amikor fejlesztési kérdésekben – legyenek azok nemzetgazdasági vagy helyi szintűek –, nincsen világos elképzelés, és mivel jár, ha a döntéshozók csakis a piac mindenhatóságát hirdetik. Az önkormányzatok például sokszor a befektetőkre hárítják a rendezési, és szabályozási költségek egy részét; ez a gyakorlat a településekre nézve többnyire káros következménnyel jár, mert a befektető – értelemszerűen – a saját érdekét részesíti előnyben, és nem a települését. Tehát az a fölöttébb káros helyzet állt elő gyakorta, hogy dominánsan a befektetői akarat érvényesült, az önkormányzati pedig háttérbe szorult.

Különösen nagy a veszélye a KKV-k ellehetetlenülésének, mert elesnek a pályázati lehetőségektől, nem jutnak munkához, pedig ezek a mérnökirodák tudnák a felsőoktatásból kikerülő pályakezdőket felvenni, részükre a felgyülemlett tapasztalatot átadni, és velük együtt folytatni a magyar alkotó tudás hasznosítását nemzetünk javára, a gazdaság fellendítésére.

Aki gyorsan ad, kétszer ad – tartja a közmondás bölcsessége. Tartsuk mi is ehhez magunkat.

Javaslom tehát, hogy készítsünk leltárt, és mérjük, hogy mivel tudnánk gyorsítani a pályázati források igénybevételét.

Vegyük szemügyre újra az egész engedélyezési procedúrát, eljárási folyamatot, és dobjuk tűzre belőle a hátráltató elemeket.

Szüntessük meg minél előbb a közbeszerzési anomáliákat, ne engedjük el a gyeplőt, amikor a külföldi közműtulajdonosok a maguk érdekeit a köz érdekeivel ütköztetik, az NFÜ (azaz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) legyen körültekintőbb az uniós források elköltésének mikéntjét illetően.

Vessünk véget a minőségi munka ellen ható „árlejtésnek”, mégpedig úgy, hogy szigorú kontroll működjön a munkák „beárazásában”.

Legyünk bátrak, és szüntessük meg a „negatív árspirált”, állítsuk helyre a pályázati szereplők és munkában részt vállalók között az előleggarancia-rendszer beépítésével a bizalmat.

Mindannyian láttuk, látjuk tehát, hová vezetett az elmúlt időszakban az állami és uniós források pazarló, koncepciótlan felhasználása, az önkormányzatok dilettáns, műszaki kontroll nélküli fejlesztés-politikája, a riasztó méreteket öltött korrupció, a közbeszerzési eljárások elhibázott gyakorlata, és mit jelentett a gazdaságra nézve az állam által generált, döbbenetes összegű lánctartozások jelensége, vagy a válság nyomán leginkább érintett honi építőipar szinte teljes leállása. Itt jegyzem meg – számításokkal alátámasztva –, hogy minden építésre szánt 100 forintból 39,4 forint visszaáramlik a költségvetésbe áfa, járulékok és adók formájában, tisztességes vállalkozás esetében, nem beszélve a húzóhatásról, melyet az építőipar generál más ipari ágazatok termékeinek beépítésével.

És most egy másik, perdöntő szempontra hívnám föl ismételten a figyelmet, már a jövőre gondolva. Tudvalevő, hogy a mérnöki munka egyik legfontosabb része a tervezés fázisa. A nagyszerű műszaki létesítmények létrejöttének feltétele, azok elgondolása, majd aprólékos, minden körülményt számba vevő, körültekintő, az igények és a lehetőségek összevetésén alapuló megtervezése, amely után – és csakis utána – jöhet a gondos és szakszerű kivitelezés, a gondolat valóra váltása. A tervezés ideje különösen fontos eseménye a mérnöki munkának, mert a tervezésen múlik végső soron, hogy mi jön létre fizikailag valamely elgondolásból, hogyan valósul meg egy-egy kormányzati, önkormányzati vagy éppenséggel befektetői beruházás. Nem szabad elfelejteni, hogy a tervezés folyamata hosszú időt igényel, de sokszorosan megtérül a kivitelezés és a későbbi üzemeltetés költségeiben.

Hiába bajlódunk egyelőre a mostani ciklus lemaradásaival, tudnunk kell, hogy hamarosan megkezdődik az Európai Unió új költségvetési ciklusának tervezése, tehát már a 2014 és 2020 közötti periódus idejére is kell gondolnunk, arra kell fölkészülnünk. Ahhoz, hogy sikeres legyen nemzetgazdasági és társadalompolitikai szempontból egy költségvetési ciklus, előre kell tervezni – a mérnöki munkát is. Láttuk, hogy milyen következményekkel jár, amikor fejlesztési kérdésekben – legyenek azok nemzetgazdasági vagy helyi szintűek –, nincsen világos elképzelés, és mivel jár, ha a döntéshozók csak a piac mindenhatóságát hirdetik. Vagy ha az ország érdekét fölülírják a különféle lobbi csoportok parciális érdekei. Ezt a luxust nem engedheti meg Magyarország!

Ahogy mondani szokás, a huszonnegyedik órában vagyunk. A reálértelmiség szakértelmének igénybevétele nélkül nem lehet gazdasági kibontakozásról vagy országépítésről beszélni. A mérnöki munkát pedig egyetlen beruházásnál, egyetlen fejlesztésnél sem célszerű megspórolni, mert akkor fals eredmény születik, kontármunkával.

Amikor Magyarország legfőbb programja – helyesen – a költségvetési egyensúly megőrzését szolgálja, tervezéssel, projekt-előkészítéssel szükséges foglalkozni, figyelemmel az EU-s lehetőségekre is. Ha időben, még a finanszírozási kérdések tisztázása előtt elkészülnek a vonatkozó műszaki tervek, tervváltozatok (amelyek már tartalmazzák a mérnökárat a leendő létesítmény várható üzemeltetési/fenntartási költségeit is), elkerülhető lenne a kapkodás, a kivitelezés során keletkező minőségromlás. Hozzáteszem: a magyar mérnöktársadalom mindeddig igen toleránsan viselkedett ebben a kérdésben, mert az a meggyőződése, hogy ismereteit, szakmai hitelét a patrióta magyar gazdaság számára akarja kamatoztatni. Ezért szeretne új időszámítást átvitt és valóságos értelemben is a tervezésben!

A mérnöki tevékenység jó terveket, pontos, precíz tervezést jelent mindenekelőtt. Ahogy az élet minden területén, itt is, először el kell gondolni, meg kell tervezni a lépéseinket, mert az ország javát szolgáló műszaki beruházásokhoz jó elgondolások, megvalósítható tervek kellenek!

Még egyszer aláhúzom tehát, hogy a biztosabb, kiszámíthatóbb gazdasági perspektívák miatt új időszámítás kell a tervezésben is!

A rendelkezésünkre bocsátott uniós pályázatok ügye mindenkor nemzeti ügy, boldogulásunkhoz járul hozzá. Olyan lehetőség, amellyel nem élni, vagy visszaélni, semmikor sem lesz bocsánatos bűn.

Ezt ne feledjük!

A szerző a Budapest és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke